A szegedi Delfinember világcsúcsot döntene Wroclavban

21 hónapos Zénó kisfiával készült a Világjátékokra a veteránnak számító uszonyosúszós válogatott Kanyó Dénes, aki mindenképpen éremmel szeretne hazatérni Wroclawból.

A magyar uszonyosúszó világbajnok és világrekorder Kanyó Dénes már szerzett bronzérmet Világjátékokon, azaz a nem olimpiai sportágak olimpiáján, de ezt szeretné minden bizonnyal fényesebbre cserélni. Éppen ezért keményen készült a szegedi delfinember. Jobb híján a Maty-éri evezős pályán, Hódmezővásárhelyen, ahol épp tudott. Mondhatni teljesen exklúzív és nem hétköznapi módon készült a világrekorderünk. S ebben még kisfia is napról napra segítette.

forrás: facebook


Zénó motivált az edzéseimben. Jött velem, úszott. Ő most 21 hónapos és nagyon élvezte, ahogy én is, hisz nem hétköznapi környezetben készültem a Világjátékokra. Legfőképp a Maty-éri evezős pályán a természet lágy ölén dolgoztam keményem, de hálás vagyok Hódmezővásárhelynek és Makónak is, hogy használhattam az uszodát. Szerintem jól sikerült a felkészülés és éremmel térek haza -nyilatkozta Kanyó Dénes válogatott uszonyosúszós.   

Kanyónak a családja itthonról Szegedről fog szurkolni, drukkolni ami kell is, hisz a veterán delfinember ahogy szokta magát nevezni, 400 méteren és 4x100 váltóban indul.