Két búvárúszó az év egyetemi sportolói között

Több mint ötven felsőoktatásban tanuló fiatal, köztük Senánszky Petra és Kosina Gergő érdemelte ki idén az Év egyetemi sportolója elismerést.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki díjátadóján az év legeredményesebb egyetemista és főiskolás sportolóinak járó plaketteket azok vehették át, akik ebben az évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a Rio de Janeiró-i olimpiáról, illetve paralimpiáról éremmel tértek haza, illetve az egyetemi világbajnokságokon és az Európai Egyetemi Játékokon az első három hely valamelyikén végeztek.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: akik ezúttal díjat kaptak, megmutatták, hogy a sportot és a tanulást a nehézségek közepette is össze lehet egyeztetni, így mások számára is követendő példaként szolgálnak. A sport fontosságát hangsúlyozva hozzátette: a fizikai és a szellemi fejlődés nagyon fontos záloga a sikeres élet megalapozásának, valamint, hogy a mozgás megteremti az eredményes tanulás minden főbb elemét.

A díjat olyan ismert élsportolóknak ítélték oda, mint a Rióban kétszeres aranyérmes kajakozó Szabó Gabriella (Edutus Főiskola), a kard egyéniben győztes Szilágyi Áron (Károli Gáspár Református Egyetem), a 100 méteres pillangóúszásban második Cseh László (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), a 800 méteres gyorsúszásban bronzérmes Kapás Boglárka (Eötvös Loránd Tudományegyetem), valamint a férfi párbajtőrcsapattal ugyancsak harmadik helyet elért Rédli András (Óbudai Egyetem).

Szintén az Év egyetemi sportolója lett a riói paralimpián 100 méteres hátúszásban első, 100 méter gyorson harmadik helyezett Tóth Tamás (Testnevelési Egyetem), a 200 méter vegyesen második, 100 méter pillangón harmadik Sors Tamás (Pécsi Tudományegyetem), az asztaliteniszben ezüstérmes Csonka András (Budapesti Metropolitan Főiskola), a kerekesszékes női tőrcsapattal második Hajmási Éva (Kodolányi János Főiskola), valamint a kerekesszékes női párbajtőrcsapattal bronzérmes Veres Amarilla (Nyugat-magyarországi Egyetem).

A díjazottak között voltak még többek között a 2016-os sportági felnőtt világbajnokságon aranyérmet nyert versenyzők, a kenus Dóczé Ádám (Testnevelési Egyetem), az öttusázó Földházi Zsófia (Budapesti Gazdasági Főiskola), valamint az uszonyos úszásban győztes Kosina Gergő és Senánszky Petra (mindkettő Debreceni Egyetem).

Az ünnepségen díjazták a 2015/16-os tanév magyar egyetemi-főiskolai országos bajnokságai intézményi pontversenyének legjobbjait is. Ebben a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola lett az első, megelőzve a Testnevelési Egyetemet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.

(forrás: MTI)