Pólósok a rögbisek ellen

Sportágtörténeti összecsapást rendeznek szombaton délután 15 órakor a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A magyar víz alatti rögbi válogatott ugyanis barátságos mérkőzésre hívta ki a Budapesti Honvéd vízilabdázóit, az olimpiai és világbajnokokat is a soraiban tudó felnőtt csapat pedig elfogadta a felkérést.

A víz alatti rögbi gyökerei a vízilabdához és a katonai búvárok edzéseihez nyúlnak vissza, és eredetileg a póló is sokkal inkább hasonlított rögbire. A 3D-s csapatjáték jelenleg a világ mintegy harminc országában van jelen. Jóllehet itthon csupán egyetlen csapat létezik – gyakorlatilag ez jelenti a válogatottat is –, az UWR Tiszavirág többször is meglepően jól szerepelt a Bajnokok Kupáján az európai mezőnyben.

A szombati találkozó – akárcsak egy hivatalos víz alatti rögbis meccs – húsz perces lesz, és a műugró medencében zajlik majd. A csapatokat 12 játékos alkotja, közülük hatan vannak a vízben, hatan pedig cserék, ők akkor ugranak be, amikor társuk elfárad vagy elfogy a levegője. A mérkőzést gólra játsszák, egy sós vízzel töltött labdát kell az ellenfél medence alján lévő kapujába juttatni. A játékosok felszerelését búvármaszk, pipa és uszony képezik. Az uszonyos úszó sportág élvonalbeli uszonymárkái, a Najade és a Muréna 12-12 pár uszonnyal járultak hozzá az eseményhez.

"Gergely Istvánnal, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok szakosztály-igazgatóval még a 2016-os Vodafone Kupán beszéltük meg az összecsapást" – mesélte Kalácska Zoltán, a csapat játékosa, egyben az Magyar Búvár Szakszövetség Víz Alatti Rögbi Szakbizottságának vezetője.

„Mivel egyetlen csapat vagyunk itthon, csak költséges módon, a külföldi tornákon van lehetőségünk mások ellen edzeni. Logikus volt, hogy nyitni kell a póló felé, hiszen a két sport nagyon hasonló. Megtisztelő számunkra, hogy a honvédosok elfogadták a kihívást. Számukra pedig érdekes tapasztalat valami újszerűt kipróbálni. A plusz egy dimenzió, az eltérő úszásnem, a beosztandó levegő csupa olyan tényezők, amik csak a medence egész terét kihasználó játékra jellemzőek. A honvédosok összehasonlíthatatlanul jobban kondicionáltak és biztos, hogy jó a csapatjátékuk. Az egyetlen előnyünk az évek alatt a rögbiben szerzett rutin, főleg a gyors, folyamatos váltásban és a pozícióban cserélésében. Mivel egy-egy ellen nem lenne esélyünk, támadásnál csak váltáshibában, védekezésnél csak egy fegyelmezett falban bízhatunk. Magunk is kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele, mert ez egyáltalán nem egyértelmű. A pólósok mindenesetre azt kérték, hogy ne fogjunk magunkat vissza, adjunk bele mindent.”

A víz alatti rögbi a nevéhez híven test-test elleni küzdelmet takar, mégsem veszélyes, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak egyaránt játszanak a budapesti együttesben.

„A kemény játék elvárt, de az agresszió nálunk sem megengedett, és szerencsére a víz annyira letompítja az ütközéseket, hogy nem jellemzőek a sérülések” – mondta Kalácska Zoltán.

A szakágvezető azt is elárulta, hogy a vizes vb-hez hasonlóan 2017-ben a víz alatti sportok is szeretnének Magyarországra Európa-bajnokságot hozni.