Tigriskaland Faa'a zátonyánál

Persze, hogy jól értették, hiszen a zátonyhoz nem a sárga fekete csíkos, hanem az uszonyos tigris passzol.

A tigriscápa! A négy legrosszabb hírű ragadozó közül a valóban nyomon követhető, amelyik időről időre a nagy fehér, a bikacápa, vagy az óceáni fehér-uszonyvégű cápának nevezett zabálógépek közül rendszeresen és következetesen beúszik Francia Polinézia vizeire, mi több, mára szép populációjuk idetelepült Tahiti-Moorea szigetei környékére. 

Nem véletlen, hogy Mooreeán két cápamegfigyelő központ is működik, az egyik a mára már magának komoly nevet és elismerést kivívó, - Nicola Buray vezette - ORP. És persze az sem véletlen, hogy a Perpignani Egyetem mellett mostanra a kaliforniai Barkley Egyetem is felkarolta az itt folyó kutatásokat.

Pár éve már hallani lehetett, hogy Tahiti környékén megjelent egy méretes tigriscápa és mintha tanyát vert volna a sziget körül. Ezt erősítette meg Johann Nebehay barátom egy szombati vacsora közben és kedvesen megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele tartani a másnap délelőtt profiknak szervezett merülésen, melynek során a cápáknak visznek ki rengeteg halmaradékot az Intercontinental szállóból. Arra a merülő helyre, - a Fehér Völgybe (Valais Blanche) ahol rendszeresen látják többüket. Mára húsz feletti csapatukat azonosították az itteni cápakutatók. A leggyakrabban emberközelben mutatkozók, a most éppen terhes két nőstény és két fiatal hím. Nagy biztonsággal láthatók, itt cirkálnak a Faa'a előtti zátonyok mentén. Ott, ahová egyébként az itteni vezető búvárközpontok viszik merülni és cápát, sok cápát, a rengeteg sok cápát látni óhajtó turistákat. Természetes, hogy nem kellett kétszer feltennie ugyanazt a kérdést!

Másnap délelőtt pontban tízre ott voltam a Vaitupa és Tata'a között, az Intercontinental szálloda területén található Top Dive búvárbázison. Tudni kell, hogy Francia Polinéziában ők vertek gyökeret minden szigeten, így ha az ember Rangiroán, Fakarván, Tikehau-n, vagy esetleg Huahinén, Bora Borán és Tupai szigeteken/zátonyokon merül, akkor kivétel nélkül őket találja ott a legjobb felszereléssel és teljes szolgáltatással. Az ő hajóik minősége a legjobb, a legalkalmasabb a gondtalan merülések kivitelezésére. A nitroxot is a szolgáltatás részeként, ingyen adják. Már úgy értve, hogy a díjban a nitrox választásának a lehetősége is benne foglaltatik. A díj pedig nem alacsony, de ez az itteni árszint, és nincs búvárközpont mely ennek alámenne. Az olvasó számoljon az adriai árakat mintegy harmaddal meghaladó merülési költséggel. De ha már idevetődött hazánknak fia, hát..............

Mivel a tenger 29 fokos és 30 méteren is legfeljebb egy fokot csökken a víz hőmérséklete, az ember rendszerint úszónadrágban és sötét színű búvártrikóban merül. De nem ez alkalommal. A merülést vezető, - egyébként a Francia Polynézia Marquises szigetcsoportjáról származó Timau Teiki és a központ vezetője Dominique Romey egybehangzóan és ellentmondást nem tűrően ráparancsolták a búvárokra a 3 milliméteres teljes ruhát. Mindenkire feketét. Az etetés és a tigriscápák miatt. A hajóra felkerült az alumíniumból készült, felül és oldalt lukacsos, nyitható hordó, tele méretes tonhal maradékkal. Már meglehetős szaga is volt e késői reggelinek, amit a halak, cápák valószínűleg értékelnek majd. 

Húsz perc hajózás után, a papeetei kikötő mélytengeri kijáratán át, az óceáni oldalról kerültünk vissza olyan hatszáz méternyire a kihajózási pontunktól, a búvárbázissal szembe, a zátony külső oldalára. Nem véletlen a Fehér Völgy elnevezés. A Moorea szigete felől érkező óceáni hosszú hullámok egy széles, jobbára laposnak mondható völgyet vájtak a korallzátonyba, olyan 17 méteres mélységben. Tele halrajokkal és cápákkal.

A csapat vizet fogása után az alumínium dézsa is vízbe került és együtt merültünk le a csak enyhén lejtő korallos fenékre. Nem mondom, hogy "...biztosan el tudják képzelni.....", mert ha nem láttak még ilyet, - és eddig én sem láttam, hogy mit tesz a kissé már szagló, hal nyesedék a környéken található halakkal - akkor ezt saját szemmel kell látni. Olyan kavalkád veszi kezdetét egy szempillantás alatt, amelyet talán egy Zara, Massimo Dutti, vagy Benetton üzletben meghirdetett 70%-os leárazásnál lehet csak látni. Persze rögtön az első napon, nyitáskor! 

Sügérek, papagájhalak, ajakoshalak tömege és persze rengeteg cápa próbált a finom falat közelébe kerülni. A fémdézsa lyukain keresztül kiáramló illat messziről odavonzotta a halak tömegeit, melyek mit sem törődve a közöttük cikázó nagyszámú szürke szirti, fehér uszonyvégű, fekete uszonyvégű, és pluszban még olyan hat-nyolc termetes citromcápa jelenlétével, egyre csak vártak, hogy Johann "porondmester" megnyissa az etető ajtaját.

És a felső testén csak BCD-t a tankjával viselő oktató szép lassan beleúszott a forgatagba, kinyitotta a dézsa fedelét és két-három nagy haldarabot kiúsztatott a halak közé. A fantasztikus kavalkádban Johann nem is látszott, közte és köztünk, - akik az áramlásban egy-egy elpusztult korallba kapaszkodtunk úgy öt-hat méterre - olyan hal-fal keletkezett, melyet bizony kívülről nehéz lett volna áttörni. És ebben a "falban" tégla gyanánt - hogy a hasonlatnál maradjunk képileg is, - sok, mindenféle cápa is található volt. A másfél méteres szürke szirti cápáktól egészen a három méteres citromcápákig. És persze vártuk, hogy megjelenik az illatra és a nagy "zajra" a környéken tanyázó valamelyik tigriscápa is a saját öt méterével és jóval tonna feletti, - nagy-nagy tiszteletet parancsoló - súlyával.

Ebben az őrületes forgatagban, - ahol hosszú másodpercekre a halakat etető ember eltűnt - az átláthatatlan nyüzsgéssel együtt is, valami hihetetlen rend, szabályszerűség és fegyelem uralkodott. A cápák nem kapkodtak a halak után, holott a szájuktól két-három centire volt a halmaradékért küzdő, élő halak tömege. Mégsem vetemedtek rájuk. A halak viszont tisztelték a cápák tekintélyét, erejét, mivel a halmaradék puhább részeinek gyors lecsipkedését követően mindig egy-egy cápa volt az, amelyik kivált a tömegből és a szájából már csak félig kilógó nagy húsdarabokat úgy 8-10 méteres tisztes távolságban a nyüzsgő tömegtől, elfogyasztotta. 

Az azért ijesztő látvány, ahogyan a kisebb, két méter körüli cápa is másodperc töredéke alatt marcangolja szét a hal maradékot és tünteti el szájában. És ezek a maradékok 30-40 centiméteres "megtermett" hal-darabok voltak. Elnézve a tort, azon lepődött meg az ember, hogy milyen feszes hierarchia és rend uralkodik a víz alatt, senki nem bántott senkit, a résztvevők nem lökték fel egymást, az pedig természetes volt, hogy az erősebb eszik többet, ha ez alkalommal nem is a többi résztvevőből.

Ahogy a "kincsesláda" ajtaja bezárult, a halak is utat engedtek etetőjüknek és Johann épségben visszaúszott közénk. Négy-öt hasonló ismétlésre került még sor, így az 55 perces nitroxos merülés minden pillanata felejthetetlen élményt nyújtott, annak ellenére, hogy ez alkalommal nem sikerült az illatok szárnyán eljuttatni a tigriscápákhoz az üzenetet, hogy szeretnénk velük találkozni. Nem is jelentek meg, de ezen senki nem búslakodott igazán, mert a merülés úgy egészében talán mindenkinek élete egyik legemlékezetesebb búvár élménye lehetett.

Dominique unszolására hamarosan ismét merültem, ez alkalommal a tenger alatti édesvízi forrás felett, de a tigrisek az édes vízre sem akartak jönni, lehet hogy már megérezték az egy hetes eső és kisebb fajta ciklonszerű vihar közeledtét. Pár nap elteltével a berobbant vihar a száz kilométeres szelével és felkorbácsolt óceáni vízével olyan "láthatalanságot" eredményezett, hogy merülésre a vihar elülte után még napokig gondolni sem lehetett. Így harmadik tigrisnéző próbálkozásomra már nem kerülhetett sor. Búvárul szólva, 50 bár alá kerültem, lejárt az időm, jönnöm kellett haza.

Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy ez alkalommal sikertelen voltam és a víz alatti tigriskalandot csak arról, a - Top Dive Búvárközpont oktatója, Timau Teiki által rendelkezésemre bocsátott több órás vágatlan anyagból összeszerkesztett 5 perces - filmről élvezhettem, melyet Önök is itt nézhetnek meg. Így aztán a tigriskalandot Önökkel együtt izgulhatom végig.

Jó merülést!

Dr. Nyíri Iván