Búvársportos ünnep Gyöngyösön
A Magyar Búvár Szakszövetség, a nOxygen Apnea Club Egyesület és a Mátrai Erőmű Búvárklub szervezésében megrendezték az első „Nagy levegő” elnevezésű eseményt.
A Gyöngyösön lebonyolított rendhagyó versenyen az apnea, a tájékozódási búvárúszás, az uszonyos- és búvárúszás, a víz alatti fotózás, a víz alatti hoki és a víz alatti rögbi szakágak versenyzői vettek részt. „A cél az volt, hogy egyszerre legyünk jelen egy rendezvényen valamennyien, akik a magyar Búvár Szakszövetség égisze alatt működünk. A fogadtatás meglepően pozitív volt, a 10 négyfős csapat hamar összejött. Minden csapat 2-2 tagja klasszikus apnea számban indult, mígy 2-2 csapattag 8×33-at úszott. Az esemény végén pedig egy nagy adag paprikás krumpli várt mindenkit.” – összegzett dr. Bacskó László, a főszervező, a nOxygen Apnea Club elnöke.
A versenyt az „55 év 55 esemény” projekt részeként bonyolították le. Az már szinte most kijelenthető, hogy nem ez volt az utolsó „Nagy levegő”!