Eredményes szakmai egyeztetéseket folytatott az MBSZ elnöke

2024.07.17.

Dr. Gémesi György, a  Magyar Búvár Szakszövetség májusban megválasztott elnöke szakmai látogatásokat tett a NVESZ és MPB elnökeinél valamint a HM sportért felelős államtitkárság vezetőjénél.

Dr. Gémesi György szakmai egyeztetéseket folytatott Dr. Mészáros Jánossal,a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökével és Szabó Lászlóval, a  Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével valamint Dr. Reinhardt Ákossal, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárság vezetőjével.

A látogatások elsődleges célja és központi témája az együttműködés erősítése, támogatások igénylésének lehetősége és a búvársport népszerűsítésének elősegítése volt.

A Nemzeti Versenysport elnökével érintett főbb témák a búvársport részére nyújtható támogatások körének bővítése volt. A felek egyetértettek abban, hogy az NVESZ-szel való együttműködés,  a búvársport elismertsége és a Világjátékokon való részvétele mindkét fél számára kiemelt fontossággal bír.

A Honvédelmi Minisztériumban Dr. Reinhardt Ákos főosztályvezető fogadta dr. Gémesi György elnök urat, mely egyeztetés keretén belül érintették a jelenlegi és jövőbeli támogatásokhoz kapcsolódó legfontosabb kérdéseket is.

 A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével, Szabó László úrral folytatott tárgyalás során hangsúlyozták a felek, hogy a búvársport kiemelkedő lehetőségeket kínál a fogyatékkal élő sportolók számára is, egyben mindkét fél elismerte hogy a para búvársportpartban az elmúlt időszakban elmaradt az együttműködés, de ez most változni fog. Az együttműködés során kiemelt figyelmet fordítunk a közösség építésre, melynek fontos tagjai a fogyatékkal élő embertársaink is.

Miklós Adrienn, az MBSZ főtitkára fontosnak tartja kiemelni, hogy ” Dr. Gémesi György személyében olyan elnöke van a Magyar Búvár Szakszövetségnek, aki jól ismeri a hazai sportirányítást, széles körű kapcsolatrendszerét jól használva a Magyar Búvár Szakszövetség még szorosabb együttműködést fog tudni kialakítani a sport- és állami szervezetekkel, önkormányzatokkal.  Ezen találkozók alkalmával sikerült közös célokat kitűznünk, amelyek révén a búvársport minden területén előre lephetünk.”