TÁJÉKOZÓDÁSI BÚVÁRÚSZÓ EURÓPA KUPA III. FORDULÓ
3 ország 8 csapatának 60 versenyzőjével került megrendezésre hétvégén a CMAS Tájékozódási Búvárúszó Nyílt Európa Kupa III. fordulója és a Csepel Kupa Magyarországon, Gyékényesen.
A gyerek, serdülő, junior és felnőtt kategóriában megrendezett versenyszámok kitűnő időjárás és remek, hat méter körüli látótávolság mellett rajtoltak el. Ezen körülmények együttese egyaránt kedvezett a sportág élvonalát képező versenyzőknek és a sporttal még csak ismerkedők számára is.
Örülünk neki, hogy a nemzetközi verseny megrendezésével hozzájárulhattunk a sportági hagyományok folytatásához. Habár az európa szerte érvényben lévő korlátozások végett a külföldi csapatok száma a biztonságos körülmények ellenére elmaradt a szokásostól, ez mégis egy meghatározó verseny mind a hazai mind a nemzetközi versenyszezonban, felkészülésben az Augusztus végi kontinensviadalhoz.
A sok színvonalas eredmény közül kiemelendő Szász Tamás teljesítménye, aki az Európa Kupa egyéni versenyszámaiba a dobogóra küzdötte magát.
Gulácsy Éva a sportegyesület elnöke elmondta, hogy szeretné megköszönni a lelkes versenyzői és szervezői csapat munkáját, valamint a hozzátartozók önzetlen hozzájárulásait, amik együttesen lehetővé tették, hogy a verseny idén megrendezésre kerüljön. A fiatalok versenyeztetésének támogatása érdekében, a továbbiakban is számít az egyesület a volt sportolók, szimpatizánsok anyagi, szolgáltatásbeli támogatására, tekintettel a kiírt támogatási pályázatok jelentős visszaesésére. Egyeztetéssel kapcsolatban keressetek a csdiver@csepelibuvar.hu e-mail címen, minden apró segítség is számít.