A Magyar Búvár Szakszövetség díjazta a 2021. év legjobbjait
A köszöntő után egyperces néma csenddel kezdődött április 19-én, kedden a Magyar Búvár Szakszövetség 2021. évi díjátadó gálája, amellyel a hónap elején, barlangi búvárkodás közben, baleset következtében elhunyt Mede Márton előtt tisztelegtek a hazai búvársportok jelenlegi legjobbjai. A júliusi Világjátékokra készülő uszonyosúszók mellett a többi szakág sportolóit is díjazták.
Az uszonyosúszók közül a felnőtt női versenyzők között 50 és 100 méteres uszonyos gyorsúszásban elért világbajnoki címével a Debreceni Búvárklub sportolója, Senánszky Petra lett a tavalyi év legjobbja, míg a férfiaknál Bukor Ádám érdemelte ki az elismerést, aki 200 méter felszíni úszásban aranyérmet szerzett, 400 méteren pedig a dobogó legalsó fokára állhatott.
Senánszky nem tudott részt venni a gálán, mivel az úszók között is jeleskedik, 2021-ben csak a pandémia miatt maradt le a tokiói olimpiáról, és szerda óta az Úszó Országos Bajnokságon versenyzik. Bukor Ádám az oklevél átvételekor arról beszélt: keményen készül a Világjátékokra, és bízik benne, hogy még sok, a tavalyihoz hasonló sikerben lesz részre.
A két uszonyosúszó a Nemzeti Versenysport Szövetségnél is kiérdemelte az Év Sportolója elismerést.
Varga Krisztina, az Egri Búvár és Vízisportklub versenyzője tavaly 200 méteres uszonyos gyorsúszásban világbajnoki címet szerzett, míg 50 és 100 méter uszonyos gyorsúszásban Senánszky Petra mögött a második helyen végzett a vébén – kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
A juniorok között Kiss Nándor és Pernyész Dorottya érték el a legjobb eredményeket 2021-ben: mindketten a Mátrai Erőmű Búvárklubnál pallérozódnak. Kiss a junior világbajnokságon 200, 400 és 800 méter felszíniúszásban sem talált legyőzőre, 400-on junior világcsúcstartó, 800-on az idei évben már a felnőtt világrekordot is megdöntötte. A 16 éves tehetség az egyesült államokbeli Birminghamben megrendezésre kerülő Világjátékokra utazó válogatottba is beverekedte magát. Pernyész Dorottya személyében pedig megvan az utánpótlás a Senánszky Petra és Varga Krisztina után következő időszakra is, 50 és 100 méter uszonyos gyorsúszásban is junior világbajnok lett tavaly, míg 200 méteren bronzérmet szerzett.
Tájékozódási búvárúszók is hozták a tőlük megszokott eredményeket, bár ezúttal a tallinni hűvösebb időjárási viszonyok között kellett kihozniuk magukból a legjobbat. A férfiaknál Balázs Péter férfi 5 bója szakágban és párosban, MONK-ban Cséplő Kelennel is arany-, míg M gyakorlatban és paralellben, valamit csapatversenyben Cséplő mellett Várszegi Vendellel és Szász Tamással kiegészülve ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon.
„Ismét rövid volt az észt nyár, idén, Gyékényesen talán jobb körülmények között versenyezhetünk, ismét a tisztes helytállás reményében merülünk majd vízbe hazai pályán” – utalt arra, hogy 2022 augusztusában ismét Magyarországon rendezik majd a tájékozódási búvárúszók kontinensviadalát.
Hofmeister Aliz, a Csepeli Barakuda Búvár SE versenyzőjét választották az év női sportolójának tájékozódási búvárúszásban: a 24 éves fiatal a rutinos Hatházi Katalinnal MONK női párosban ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon.
Cséplő Kelen, az Amphora Búvárklub junior korú sportolója két sportágban, uszonyosúszásban és tájékozódási búvárúszásban is több dobogós helyezést szállított Magyarországnak. 200 méter uszonyos gyorsúszásban bronzérmet szerzett a felnőtt világbajnokságon, továbbá aranyérmes lett a 4×100 méteres uszonyos gyorsúszó váltó tagjaként. Tájékozódási búvárúszásban fiú M-gyakorlatban állhatott a dobogó második fokára az Európa-bajnokságon, míg a felnőttek között párosban arany-, csapatban ezüstérmet szerzett.
A juniorok között a leány paralellben és M gyakorlatban egyaránt bronzérmes Erdős Virág és a fiú paralellben valamint 5 bójában harmadik helyen végző Szász Tamást választották a legjobbnak. Szász vegyespárosban Rendes Lindával kiegészülve nem talált legyőzőre a kontinensviadalon.
Bár az egyik legfiatalabb búvársportágnak számít Magyarországon az apnea, mégis kiemelkedő sikereket értek el versenyzőink 2021-ben. A nők között Korok Fatima lett az év legjobbja, aki két, különböző világszövetség által kiírt eseményen szabadtüdős merülésben világbajnoki ezüstöt, uszony nélküli szabadtüdős merülésben pedig bronzérmet . A férfiaknál nOxygen Apnea Club színeiben versenyző Bagó Marcellt választották meg.
Magyar sporttörténeti sikert értek el víz alatti fotósaink is, akik párban dolgoznak: Takár Yvette és Ifj. Lőrincz Ferenc aranyérmet szerzett Wide Angle kategóriában, így nem volt kérdés, hogy tavalyi eredményeik alapján ők a kategória legjobbjai.
„Már a verseny előtti próbamerülésnél felmértük, hol helyezkedik el a hal és rögtön odaúsztunk. A fényképhez a természetes fény mellett vakut is használtunk, hogy elérjük a szükséges fényviszonyokat” – mondta a sikerről a kettős női tagja a díjátadó gálán.
A víz alatti rögbisek hagyományosan a játékosok szavazatai alapján tesznek javaslatot az MBSZ vezetősége felé annak kapcsán, kit jelölnek az év legjobbjának. Jelenleg három klub működik Magyarországon: a legrégebbi a Tiszavirág SE csapata, hozzájuk csatlakoztak a Pomázi Futóbajnokok SE Delfinek és az Új Hullám SE, így 2021-ben először országos bajnokságot is rendeztek a sportágban, amelyet a Delfinek nyertek. A torna után szavazhattak a sportolók, ez alapján Vatali Zsófia (Új Hullám SE) és Tóth Péter (Tiszavirág SE) érdemelték ki az elismerést.
A hazai búvárkodásért évtizedeken keresztül végzett munkájuk elismeréséül a Magyar Búvár Szakszövetség Díszoklevelet adományozott dr. Pálfi Zoltánnak, az Amphora Búvárklub elnökének, Medek Miklósnak, ÚJBUDA BHG Búvár Vízimentő Technikai és Szabadidő Sportegyesület elnökének, és Roith Györgynek, a Magyar Búvár Szakszövetség tiszteletbeli alelnökének.