Nem volt könnyű, de remekül sikerült a Tájékozódási Búvárúszó Nyílt Európa-bajnokság
Az előzetes nehézségek ellenére jó hangulatban zajlott le a Tájékozódási Búvárúszó Nyílt Európa-bajnokság augusztus végén-szeptember elején Gyékényesen. A kontinensviadal a valaha volt legjobb magyar eredménnyel zárult: a válogatott 21 érmet – kilenc aranyat, öt ezüstöt és hét bronzot szerzett.
Nem volt könnyű helyzetben az augusztus 28-szeptember 4. között megrendezett gyékényesi Tájékozódási Búvárúszó Nyílt Európa-bajnokság szervezőbizottsága, mivel az oroszok és a fehéroroszok kizárása miatt jóval kevesebb nevezés érkezett, mint amennyit vártak, ráadásul az ukránok is csak limitáltabb létszámban érkeztek a megszokotthoz képest, és a többi nemzet képviselői közül sem érkeztek olyan sokan, mint a korábbi években, ezzel pedig a kísérők létszáma is visszább esett.
„Emiatt a bevételi oldal elmaradt a várakozástól, pedig eredetileg kikalkuláltunk egy üzleti tervet, központi szállással, amelyen megfelelő árrés volt, de a csapatok egy része maga intézte a szállást. Így több dolgot nem sikerült megvalósítanunk az eredeti tervekből, lényegében a verseny esemény jellegét kellett elengedni, viszont sikerült elfogadható mérleggel kihozni a rendezvényt még úgy is, hogy voltak kötelezően előírt doppingvizsgálatok, amelyek szintén komoly költséggel jártak” – magyarázta Papp Gábor, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke. „A szervezők ezzel együtt jó munkát végeztek, a korábbi évek tapasztalatait is sikerült megfelelően beépíteni. A tavalyi Európa-bajnokságon, Észtországban is Kiss Bence és Balázs Gergő működtették a versenyirodát, a magyar szövetség versenyszoftverével dolgoztak, rutinos, tapasztalt magját adják a szervezőbizottságnak. Nem volt hiba, óvást sem nyújtottak be, ami külön mutatja: kiváló volt a rendezés, hiszen ilyen azért elő szokott fordulni.” – emelte ki a sportvezető.
Ezúttal az időjárás is a szervezőkkel volt, mindössze néhány sátor rongálódott meg az első versenynap előtti éjszakán a viharban. „Gyékényes hírhedt arról, hogy ebben az időszakban nagyon rapszodikus az időjárás, mikroklíma-szerűen alakulnak ki viharok a tó körül, és az egyik pillanatban jön az égszakadás-földindulás, öt perccel később pedig a ragyogó napsütés, de szerencsére most megkímélte a versenyzőket a természet. A vízállás ugyan alacsonyabb volt az aszály miatt a megszokottnál, de ez a vízminőséget nem befolyásolta, tiszta volt a tó, mint mindig” – fejtette ki Papp Gábor.
Sportági eredményesség szempontjából kiemelkedő volt a hazai versenyzők számára a nyílt kontinensviadal, hiszen sosem szállítottak még a magyarok annyi érmet, mint ezúttal. A felnőttek között a legeredményesebb ezúttal is Balázs Péter és Hatházi Katalin lett, a legtöbb medált viszont a junior Szász Tamás tartotta itthon. „A kilenc arany-, öt ezüst- és hét bronzérem úgy is megsüvegelendő, hogy ahogyan a többi idei megméretésen, úgy ezúttal is sok volt a hiányzó, rajtunk kívül álló okokból. Balázs és Hatházi hagyományosan jól szerepelt, Cséplő Kelen az usonyosúszóknál nyújtott kiemelkedő idei eredményei után ismét szerzett érmeket a tájolós világversenyen is, Szász Tamás pedig egymaga négyszer állhatott a dobogó legtetején, emellett pedig egyszer második, egyszer pedig harmadik lett” – értékelt a szakember.
Arra is kitért: a gyékényesi önkormányzat mindenben segítette a szervezők munkáját, amelyért köszönet illeti őket. „Az éremátadón jelen volt a község polgármestere, Teszlákné Navracsics Nikoletta, település vezetése pedig helyi termékekből összeállított ajándékcsomaggal kedveskedett minden versenyzőnek. Hálás vagyok a szervezőbizottságnak és az MBSZ irodának is, amiért a sokadik eseményt is ilyen összeszokottan, jó hangulatban sikerült lebonyolítani. Anyagi- és operatív szinten egyaránt hatékonyan dolgozott mindenki!” – tette hozzá. „Szeretünk versenyeket szervezni, a szokásos, februári Uszonyosúszó Világkupaverseny mellett jövő évben Magyarország rendezheti az Uszonyos- és Búvárúszó Európa-bajnokságot, jelenleg Kaposváron folytatunk tárgyalásokat, reméljük, sikerül megegyezni, a megemelkedett rezsiköltségek okozhatnak nehézséget” – mondta el.
Fotó: Ifj. Lőrincz Ferenc