Beszámoló a víz alatti rögbi sportág legfrissebb eseményeiről
A 2022. év utolsó hónapja is hatékonyan telt az UWR-esek számára.
December 9-én a csapat kiutazott Svédországba, Göteborgba, ahol részt vett a Felix cup nevű évzáró kupán, melyen a Tiszavirág SE már másodjára szerepelt. A tavalyi évhez hasonlóan jó hangulatban, sportszerű mérkőzésekkel és érdekes eredményekkel zajlott le a verseny. A 11 fős vegyes csapathoz csatlakozott egy finn játékos is, így teljes létszámban tudtunk szerepelni. Hét mérkőzést követően a nyolcadik helyet érte el a csapat, ami szép eredmény tekintve milyen sok volt az erős, felső kategóriás csapat. A csapat lányai meghívást kaptak a kupa során, hogy játszanak egy nemzetközi, csak nőkből álló csapatban Francia és Német játékosokkal. Ezt a meghívást a csapat három hölgy versenyzője Szűrös Kata, Horváth Eszter és édesanyja, Horváthné Szilágyi Mónika elfogadták és részt vettek a női ligában a versenyen.
Ugyanezen a hétvégén, a hazainduló repülőre várva, történt egy szomorú dolog is a csapat történetében: Klima András, Szövetségi kapitány, Edző, Mentor, Csapatkapitány, Versenyszervező és a Sportszakmai Alelnök segítője egy személyben bejelentette visszavonulását. Döntését azzal indokolta, hogy elfáradt és fizikailag már nem bírja olyan jól a versenyeket, mint régen. András 12 év játék után hagyja ott a versenysportot. Köszönjük neki, a 12 éves lelkes hozzáállását, munkáját és eredményeit!
December 18-án Szűrös Márton és Somogyi Péter egyesületi tagjaink a Tilos rádió, Futó Kaland című műsorában meséltek a Víz alatti rögbiről Bede Szabolcsnak és Tóth Szabolcsnak. A műsor felvétele ezen a linken visszahallgatható: https://archive.tilos.hu/cache/tilos-20221218-172513-182954.mp3