feltöltés alatt…

Jelöltek

Elnöki posztra jelöltek

Dr. Gémesi György

Megtiszteltetés számomra, hogy a világszinten is eredményes Magyar Búvár Szakszövetség elnöki tisztségére pályázhatok. Az elmúlt két évtizedben volt alkalmam megismerkedni a sportággal, három világjátékon volt lehetőségem drukkolni a kiváló eredményeket elért versenyzőknek és nagy élmény volt számomra a 2023. nyarán Gödöllőn megrendezett Uszonyosúszó Európa-bajnokság, ahol a házigazda város polgármestereként köszönthettem a résztvevőket. 

1956. január 3-án születtem, Gödöllőn, azóta is itt élek. Itt ismerkedtem meg a kardvívás alapjaival és itt indult el 30 éves vívó pályafutásom, aminek csúcsán tagja lehettem a magyar kardvívó-válogatottnak. Versenyzői pályafutásom után több mint 10 évig voltam a legeredményesebb magyar sportág szövetségének, a Magyar Vívó Szövetségnek (MVSZ) az elnöke. 16 évig voltam a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagja, és ebből három cikluson keresztül az alelnöke.

 1990. óta Gödöllő polgármestere vagyok és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) az elnöke. A sport mindig életem meghatározó része volt és a mai napig az. Amennyiben megkapom a bizalmat, ígérem, mindent megteszek azért, hogy a sportág működése biztosított legyen, a sikerességét nemzetközi szinten is megtartsa.

 Elnökként szeretném mielőbb kiépíteni a sportágban dolgozó szakemberekkel a személyes kapcsolatot, ami megalapozza a sportág hatékony működését és további eredményességét.

Mórik Kornélia Veronika

Elnökjelölti bemutatkozás
Küldetésem:
– Az MBSZ-hez tartozó vízalatti tevékenységek eredményességéhez és hagyományaihoz méltó megítélés visszaszerzése hazai és nemzetközi szinten

– Inspiratív, kiszámítható és hosszú távú célokat biztosító közeg megteremtése

Az előttünk álló időszak stratégiai célkitűzései:

– A nemzetközi megítélés helyreállítása, nemzetközi sportszakmai és diplomáciai építkezés, a jelenlegi politikai igények magas fokú kielégítése (kiemelten nemzetközi
versenyek, események, konferenciák szervezése)
– A szakszövetség anyagi helyzetének stabilizálása
– A szakemberképzés támogatása (edzők, versenybírók)
– A tagszervezetek megfelelő képzése és segítése kommunikációs, marketing és diplomáciai területeken
– A szakágak és területek közötti tudásáramlás és szinergiahatás támogatása, előremozdítása
– Hatékony érdekképviselet kialakítása a Nemzeti Sportügynökségen, a Honvédelmi Sportszövetségen és a Nemzeti Versenysport Szövetségen túl turisztikai,
gazdasági, tudományos vonalon is
– A technikai búvárok által képviselt értékek megőrzése, a hagyományaik, tudásuk és szakmai magabiztosságuk továbbörökítése a fiatalabb generációkra, az élsportra

Vállalt rövid távú, prioritást élvező feladatok:
– A CMAS-szal meglévő konfliktus azonnali helyreállítása a szervezet vezető tisztségviselőivel kialakított kiváló kapcsolatomra és személyemet támogató hozzáállására
építve
– A szakszövetség külső és belső kommunikációjának támogatása, az iroda működésének teljes reformja, transzparens és célorientált működés biztosítása

 

Név: Mórik Kornélia Veronika
(„Nelly”)
Születési idő: 1967. 04. 13.
E-mail: nellymorik@gmail.com
Végzettségek / Tapasztalatok:
• Nemzetközi kapcsolatok
• Sportmenedzser
• Sportszakközgazdász
• Külkereskedő

Phd-fokozat: Gazdálkodás
és szervezéstudomány
(folyamatban)

Nyelvismeret:
Angol: Tárgyalóképes
Orosz: Középszint
Német, Olasz: Alapszint

Tagságok:
Magyar Közgazdasági Társaság
és Magyar Sporttudományi
Társaság

Erősségek:
-vezetői szemlélet
-kommunikáció / interkulturális
-konfliktus kezelés
-proaktivitás
-innovativitás
-jó problémamegoldás
-szervezőkészség

Sport Alelnöki posztra jelöltek

Bartha Anikó

Kedves Ismerős, és Ismeretlen!

Rengeteg alkalmam volt már bemutatkozni az utóbbi néhány évtizedben (üzleti reggelik, tárgyalások, személyes találkozók, általam tartott tréningek bevezetője, vagy éppen az új kliensekkel való első találkozók alkalmával, pályázatok, ajánlatok felütéseként– hogy a munka előtti, és a privát szférát ne is említsem), mégis: ez most más, mert egy olyan közegben írom ezt a „fogalmazást”, ami jól ismert, szeretett számomra, ahol sokakat már évtizedek óta ismerek, s vannak, akiket barátaimnak is mondhatok.

Arra jutottam, hogy ezt legjobban azzal tudom megvilágítani, mit adott nekem a búvár sport (vagy inkább lét😊) 1980. november óta, amikor a „gyalog” úszást uszonyra cseréltem.

Kitartás, céltudatosság: Amikor hajnalban is felkelsz, hiába szakad a hó, süvít a szél, és elindulsz edzésre. Ahol az uszony véresre fogja dörzsölni még be nem gyógyult sebeidet. De megéri, mert füledben, lelkedben, és szemeid előtt ott a himnusz, a dobogó, amire felállhatsz.

Közösség, barátságok: átívelnek országhatárokon, kontinenseken és évtizedeken. Biztonságot adnak, mindig van hova visszatérni, hazatérni.

Élmények, kalandok: versenyek, búvár túrák, sielések, edzőtáborok. Az összetartás, a humor, a szeretet – egymás és a sport szeretete, tisztelete.

Tudom, ez a múlt. De múlt nélkül nincs jelen, és nincs jövő. Építkezni – hála a múltnak – itt vannak az alapok. Az irány, amerre továbblépni szeretnék, az a cél, hogy minél több embernek át tudjunk adni az Elnökség munkájának segítségével ezekből az Értékekből. Úgy, hogy tagjai lesznek a növekvő búvár/víz alatti családnak. A növekedés megköveteli a minden, Szövetséghez tartozó ágazat egyenrangú kezelését. Ez jelenti számomra a versenysportot, de éppen ugyanolyan fontossággal a tömegsportot, és az összes szakágat, víz alatti tevékenységet. Sok a hiány – és igény – a környezetünkben, amit pótolni tudunk: az alapok a kisebb, összetartó közösségek (klubok, tagszervezetek), de egyedül nehéz: szükségét látom egy közös CÉLnak, ami egységes ALAPÉRTÉKEKen nyugszik. Mindez előfeltétele egy kialakítandó stratégiának, ami mentén az Elnökség és a tagság is nyugodtan tud dolgozni, haladni.  Ismerős a feladat: közel 30 éve dolgozom emberekkel és szervezetekkel, ahol (közgazdászként, coachként, trénerként, mentálhigiénés szakemberként, mediátorként) abban segítem a hozzám fordulókat, hogy az emberek jól legyenek (fizikai és lelki szinten egyaránt), mint egyén, és főleg együtt, közösen, egy fejlődő és sikeres szervezetben.

Tudom, hogy ennek a munkának élére kell állni. Ez diktátumok helyett számomra együttműködő partnerséget jelent. Adott esetben felvállalni konfrontációt, ahol a hosszú távú közös érdekek az irányadóak. Mindezt a közösen meghatározott célok, alapértékek, stratégia mentén. Hiszem, hogy a búvár-lét a jelenleginél sokkal többek számára vonzó lehet – ha ismerik, ha eljutnak az üzeneteink. Ez egységes fellépést, közös munkát kíván. Ennek tervezésében, szervezésében, megvalósításában örömmel veszek részt egy hasonlóan gondolkodó Elnökség tagjaként – amennyiben megkapom Tőletek a bizalmat.

Bartha Anikó

jelölés: sport alelnök, elnökségi tag

Drimál Bálint

Ezúton szeretném megköszönni a jelölést, mely rám érkezett az alábbi pozíciókra. – Sportalelnök – Elnökségi tag Tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen Rekreációszervezés BSC szakon és Sportmenedzser MSC szakon végeztem. 22 évvel ezelőtt csatlakoztam az Újbuda BHG SE-hez és azóta is szerves része vagyok a búvár klubnak. Jelenleg megbízott edzője vagyok az egyesületnek és a sport mindennapos részét teszi ki az életemnek. Különösen fontos számomra a fiatalokkal, utánpótlással való foglalkozás. Az elmúlt 5 évben a BHG úszóinak száma szerencsésen gyarapodott és a tájékozódási búvárúszás űzésében és sportágfejlesztésben is megmártóztunk a csapattal közösen. Az utóbbi 10 évben aktív résztvevője és szervezője voltam az országos bajnokságoknak. Kiemelkedő esemény volt ezek közül a 2018-as; 2022-es Európa bajnokság, amelynek szervezésében és lebonyolításában egyaránt aktívan részt vettem. A szakmai tevékenységemet jelentősen segítette, a 2018-ban szerzett első és 2023-ban szerzett második diplomám. Úgy gondolom, hogy az évek során a többféle rendezvény és irodai munka alatt szerzett tapasztalatomat tudnám kamatoztatni Önöknél ebben a pozícióban. Remélem, hogy az elvégzett medencetéri, közösségfejlesztési, illetve alázatos hűségem a sportághoz meggyőzi Önöket arról, hogy alkalmas vagyok jelöltként a pozíciók valamelyikére és lesz lehetőségem személyesen is bizonyítani.

Technikai Alelnök jelöltek

Sopronyi Richárd

Ebben az évben már 36 éves kötelék van a magyar búvársport és köztem. Eleinte mint uszonyos úszó versenyző, később katona búvár, ipari búvár, búvároktató, edző, vezető tisztségviselő lettem. Az akkoriban még Magyar Búvár Szövetséget egy megközelíthetetlen szervezetnek láttam, ahol olyan emberek végeznek tevékenyen munkát, akik szakmájuk legjavát képviselik. Néhány pillanat múlva arra eszméltem, hogy köztük vagyok és egy merész csapattal valami új dolgot hoztunk létre. Könyveket írtunk, filmeket csináltunk, versenyeztünk, rendezvényeket hoztunk létre, díjaztunk és elismertünk, tanultunk és tanítottunk együtt!

 Az idők során mindig minden változik. A cél általában az, hogy pozitív változások legyenek, hogy ne csak elméleti terv legyen, hanem megvalósítás is. Nos a technikai oldal 2018-ig tervezett és végrehajtott. Azóta csak terv van. A célom, hogy ebből a hullámvölgyből kivigyem az MBSZ-t és újra felfelé emeljem. Nagy kihívás ez, hiszen az MBSZ általános elfogadottsága a technikai vonalon nagyon gyenge, mondhatni elfogadhatatlan, pedig Magyarországon egyedülálló a szervezet és mint olyantól iránymutatást és támogatást várnak. Idén, több tagszervezet javaslatára, elfogadtam a jelölést, amelyet ez úton is köszönök!

Jómagam családapa vagyok, három gyermek édesapja, aki kényesen ügyel, hogy a megfelelő irányt mutassa gyermekeinek, cégvezető, aki mindent megtesz, hogy sikerre vigye vállalkozását és nem utolsó sorban búvár, aki igyekszik minden területen, amerre megfordul professzionálisan végezni a tevékenységét.

Nagy hangsúlyt akarok fektetni az egymás közötti párbeszédre, az együttműködésre és nem csak szervezeten beül, hanem kívül is, azaz más szervezetek képviselőivel és a szakmát irányító szervezettel, a Minisztériummal is. El kell készíteni az új Merülési Szabályzatot, pontot kell tenni a sportoktatói képzésre, szükség van szakmai fórumokra, rendezvényekre és még sorolhatnám, ami az elmúlt 4 évben csak ígérgetés szintjéig jutott. Van tennivaló, de ezeket csak egy új szemléletű vezetéssel lehet létrehozni.

Ahhoz, hogy sikeresen partot érjünk, át kell jutnunk a háborgó tengeren, amelyet egy jól működő egységgel, együtt meg tudunk valósítani. Szavazz az új vezetésre, támogass és együtt valóban megcsináljuk!

Zelenák József

57 éves búvároktató vagyok. Feleségemmel és nevelt fiammal Budapesten élek. A BME-en szereztem Közlekedésmérnöki, Hajózási mérnöki diplomát. CMAS Technikai Búvároktató Képző oktató és okleveles búvár sportoktató vagyok, és más búvároktatással foglakozó nemzetközi szervezet oktató tréneri minősítésévek is rendelkezem. Társtulajdonosként egy adriai nemzetközi búvárbázist irányítok 18 éve.

Az idén lesz 20 éve, hogy munkámmal igyekszem szolgálni az MBSZ-t. 2004 óta látom el MBSZ CMAS Búvároktatói Kollégiumának elnöki feladatait.  Korábban is részt vettem az MBSZ Elnökségének munkájában mit az elnökség tagja és később Technikai alelnökként. 18 éve vagyok tagja a Búvár Világszövetség Technikai Bizottságának, ahol elsősorban az oktatási és biztonsági szabványok kidolgozásán dolgoztam.

Kollégáimmal korábban szép eredményeket értünk el a hazai CMAS búvároktatás megújításában. Sajnos az utóbbi években az MBSZ keretein belül a képzések támogatása háttérbe szorult. Ennek következtében egyre kevésbé vonzó a CMAS búvároktatás hazai rendszere. Ha eredményeket akarunk elérni – mindannyiunk közös hasznára -, ezen változtatnunk kell! Az oktatás fejlesztése nem csak anyagi előnyökkel járhat a számunkra, a Szövetség társadalmi elismertségét is jelentősen növelheti.

Hosszú ideje dolgozom együtt a Magyar Honvédség búváraival. Számos nemzetközi búvár expedíciót szerveztem, irányítottam vagy vettem részt azokon. Idehaza korábban több sikeres konferenciát és szakmai képzést szerveztünk nemzetközi részvétellel. Sajnos az utóbbi években az MBSZ-en belül ezek sem kaphattak prioritást.

Úgy gondolom változtatnunk kell ezen a tendencián! Meg kell újítanunk az együttműködésünket szövetségi szinten a katonabúvárokkal és a más a búvárkodásban érintett hazai és nemzetközi a szervekkel és szervezetekkel. Közös akciókat, konferenciákat kell szerveznünk, hogy ismét visszakerüljön a Magyar Búvár Szakszövetség a búvárkodás térképére.

Természetesen a legjobb vezető sem lehet eredményes magában egy lelkes csapat nélkül, amely a közösségünk érdekeit tartja elsődlegesnek. Szükségünk van a közös gondolkodásra, együttműködésre, együtt dolgozásra, az igazi csapatmunkára!

Tudományos Alelnök jelöltek

Balázs Gergely

Balázs Gergely vagyok, 1978-ban születtem. Mivel szüleim már ekkor az Amphora tagjai voltak, gyakorlatilag búvárok között, búvárnak nőttem fel. Mostanra a búvárkodás majdnem minden területét kipróbáltam, és van, amit a mai napig űzök. Kezdetben legjobban a versenysport ragadott meg, és éveken keresztül a válogatott tagja voltam. Jóllehet még elindulok a hazai rendezésű tájékozódási versenyeken, már inkább a versenyszervezésre és a közösségépítésre helyezem a hangsúlyt. CMAS oktatóként 1998-óta veszek részt a klubunk által szervezett tanfolyamokon, miközben képességeimhez mérten az MBSZ által szervezett oktatói képzéseken is igyekszem átadni tudásom a jövő oktatóinak. Az évek során részt vettem számos ipari búvármunkában és árvízi védekezésben. A vízimentés területén az elmúlt 25 évben különböző búvárfeladatokat láttam el a rendőrségi keresésektől, a hazai rendezésű úszó világbajnokság biztosításán át, egészen a nemzetközi motorcsónakversenyek világáig. Az összes kipróbált búvártevékenység közül a legjobban mégis a tudományos vízalatti kutatások ragadtak meg. 2002 óta kutatom a víz alatti barlangokat és a bennük élő élőlényeket. Ez alatt az idő alatt több tucat barlang feltárásában vettem részt és több mint 50 külföldi expedíciónak voltam tagja, vagy vezetője, három kontinensen. Az Állatorvostudományi Egyetemen végeztem biológusként, majd az ELTE-n szereztem doktori fokozatot 2021-ben. Azóta is az ELTE kötelékében dolgozom kutatóként, az INTECOL akadémiai kutatócsoport tagjaként. A szakterületem a barlangi vízi életközösségek vizsgálata. A kutatói munka mellett aktívan foglalkozom tudománykommunikációval is. Az elmúlt években számos díjnyertes ismeretterjesztő film elkészítésében vettem részt különböző feladatkörökben. Szerencsének mondhatom magam, mivel a gyermekkorom óta legkedvesebb elfoglaltságom, a búvárkodás mára a mindennapi munkám részévé vált, ráadásul annak számomra legizgalmasabb válfaja, a barlangi búvárkodás formájában.

Dr. Balogh Tamás

Bemutatkozás és programterv a 2024-2028 ciklusra az MBSZ-szel, búvársporttal kapcsolatos elképzelések

Felsőfokú tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán végezte, ahol 1999-ben jogi diplomát és európai szakjogász minősítést, 2003-ban pedig társadalombiztosítási szakjogász minősítést szerzett. 2000 óta 555 publikáció szerzője az egyetemes és a magyar hajózás – a transzóceáni személyhajózás és az osztrák-magyar haditengerészet története, valamint a hajóroncsok kutatása – tekintetében (melyből 9 könyv, 26 tanulmány, 52 cikk, 410 blogbejegyzés, 32 előadás és média-szereplés, 23 kiállítás, valamint 3 kormányzati döntéselőkészítő tanulmány a hazai hajózás és hajózási infrastruktúra fejlesztése tárgyában). 2003 óta 16 történelmi hajóroncs feltárásnak történeti-műszaki szakértője, a nemzetközi búvárcsoportok történeti kutatásért, a roncsmező elemző leírásáért és a roncsok rekonstrukciós-, illetve helyszínrajzainak elkészítéséért felelős tagja a világ három tengerén. 2007 óta a TIT Hajózástörténeti, Modellező- és Hagyományőrző Egyesület elnöke. 2016-2017 között az UNESCO-nak a Vízalatti Kulturális Örökség Védelméről szóló Egyezménye végrehajtását felügyelő kormányközi testületében Magyarország képviselője. 2017-2020 között a Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Bizottságának első vezetője. 2017-2021 között a Víz Alatti Tevékenységek Nemzetközi Szövetsége (CMAS) Tudományos Bizottságának tagja. 

Az MBSZ tisztújítása eredményétől függően a Tudományos Bizottság munkatervét a Szövetség oktatói-, sport-, egyéb tevékenységének a Bizottság működése útján történő támogatására kívánom koncentrálni, egyebek között az alábbi tevékenységek révén: 1) Búvár-szakorvosi curriculum kialakításához szükséges (a 2017-2020 között megkezdett) tevékenység folytatása. 2) Rendszeres búvárrégészeti, (tenger)biológiai tárgyú publikációk közlése. (Megfontolásra javasolt: a hazai és/vagy külföldi tengerbiológiai tárgyú fotók, természetfilmek, dokumentumfilmek, webkamerák, stb. elérhetőségének biztosítása az MBSZ-honlapon az alkotókkal/jogtulajdonosokkal való megegyezés függvényében). 3) A nemzetközi roncskutatásban való magyar közreműködés szervezése, kapcsolattartás a CMAS-szal. Tudományos kutatás, anyaggyűjtés, szervezés, publikáció. 4) A fenti tervezett tevékenységek ellátását segítő eszköz-jellegű tevékenységek katalizálása: az MBSZ honlapján és/vagy facebook-oldalán történő publikáció rendjének és lehetőségeinek bővítése a bizottság tevékenységének széleskörű megismertetése érdekében, nemzeti és nemzetközi pályázatfigyelés.

Elnökségi tagságra jelöltek

Bácsi Krisztina

Gyerekkorom óta foglalkozom a búvárkodással. 1999 óta oktatok, jelenleg CMAS*** oktatóként.

Számomra az egyik legfontosabb eredmény a 2018. évben megrendezett Fogyatékkal Élő Búvár oktatói tanfolyam megszervezése és lebonyolítása volt, Zelenák József technikai alelnök és az Iroda alkalmazottainak segítségével. Nyolc oktató szerezte meg a külföldi szakemberek által tartott oktatáson a szak oktatói képesítést.

2018-tól töltöm be a Magyar Búvár Szakszövetség Felügyelő Bizottsági elnöki tisztségét, Roith György és Fejes László FB tagok támogatásával.

A 2024-es tisztújítás alkalmával azt a tisztséget átadom a leendő utódomnak, és egyúttal elfogadtam az elnökségi tag jelölést, hogy továbbra is tevékeny munkával támogassam az MBSZ és a Tagszervezetek munkáját.

Célom többek között az, hogy a fogyatékkal élő személyekkel való programok, akár más szervezetekkel történő együttműködésével megvalósulhasson és ezen a téren is eredményeket tudjunk felmutatni.

Célom továbbá a gyermekbúvár programok és képzések támogatása is.

Bartha Anikó

Kedves Ismerős, és Ismeretlen!

Rengeteg alkalmam volt már bemutatkozni az utóbbi néhány évtizedben (üzleti reggelik, tárgyalások, személyes találkozók, általam tartott tréningek bevezetője, vagy éppen az új kliensekkel való első találkozók alkalmával, pályázatok, ajánlatok felütéseként– hogy a munka előtti, és a privát szférát ne is említsem), mégis: ez most más, mert egy olyan közegben írom ezt a „fogalmazást”, ami jól ismert, szeretett számomra, ahol sokakat már évtizedek óta ismerek, s vannak, akiket barátaimnak is mondhatok.

Arra jutottam, hogy ezt legjobban azzal tudom megvilágítani, mit adott nekem a búvár sport (vagy inkább lét😊) 1980. november óta, amikor a „gyalog” úszást uszonyra cseréltem.

Kitartás, céltudatosság: Amikor hajnalban is felkelsz, hiába szakad a hó, süvít a szél, és elindulsz edzésre. Ahol az uszony véresre fogja dörzsölni még be nem gyógyult sebeidet. De megéri, mert füledben, lelkedben, és szemeid előtt ott a himnusz, a dobogó, amire felállhatsz.

Közösség, barátságok: átívelnek országhatárokon, kontinenseken és évtizedeken. Biztonságot adnak, mindig van hova visszatérni, hazatérni.

Élmények, kalandok: versenyek, búvár túrák, sielések, edzőtáborok. Az összetartás, a humor, a szeretet – egymás és a sport szeretete, tisztelete.

Tudom, ez a múlt. De múlt nélkül nincs jelen, és nincs jövő. Építkezni – hála a múltnak – itt vannak az alapok. Az irány, amerre továbblépni szeretnék, az a cél, hogy minél több embernek át tudjunk adni az Elnökség munkájának segítségével ezekből az Értékekből. Úgy, hogy tagjai lesznek a növekvő búvár/víz alatti családnak. A növekedés megköveteli a minden, Szövetséghez tartozó ágazat egyenrangú kezelését. Ez jelenti számomra a versenysportot, de éppen ugyanolyan fontossággal a tömegsportot, és az összes szakágat, víz alatti tevékenységet. Sok a hiány – és igény – a környezetünkben, amit pótolni tudunk: az alapok a kisebb, összetartó közösségek (klubok, tagszervezetek), de egyedül nehéz: szükségét látom egy közös CÉLnak, ami egységes ALAPÉRTÉKEKen nyugszik. Mindez előfeltétele egy kialakítandó stratégiának, ami mentén az Elnökség és a tagság is nyugodtan tud dolgozni, haladni.  Ismerős a feladat: közel 30 éve dolgozom emberekkel és szervezetekkel, ahol (közgazdászként, coachként, trénerként, mentálhigiénés szakemberként, mediátorként) abban segítem a hozzám fordulókat, hogy az emberek jól legyenek (fizikai és lelki szinten egyaránt), mint egyén, és főleg együtt, közösen, egy fejlődő és sikeres szervezetben.

Tudom, hogy ennek a munkának élére kell állni. Ez diktátumok helyett számomra együttműködő partnerséget jelent. Adott esetben felvállalni konfrontációt, ahol a hosszú távú közös érdekek az irányadóak. Mindezt a közösen meghatározott célok, alapértékek, stratégia mentén. Hiszem, hogy a búvár-lét a jelenleginél sokkal többek számára vonzó lehet – ha ismerik, ha eljutnak az üzeneteink. Ez egységes fellépést, közös munkát kíván. Ennek tervezésében, szervezésében, megvalósításában örömmel veszek részt egy hasonlóan gondolkodó Elnökség tagjaként – amennyiben megkapom Tőletek a bizalmat.

Bartha Anikó

jelölés: sport alelnök, elnökségi tag

Drimál Bálint

Ezúton szeretném megköszönni a jelölést, mely rám érkezett az alábbi pozíciókra. – Sportalelnök – Elnökségi tag Tanulmányaimat a Testnevelési Egyetemen Rekreációszervezés BSC szakon és Sportmenedzser MSC szakon végeztem. 22 évvel ezelőtt csatlakoztam az Újbuda BHG SE-hez és azóta is szerves része vagyok a búvár klubnak. Jelenleg megbízott edzője vagyok az egyesületnek és a sport mindennapos részét teszi ki az életemnek. Különösen fontos számomra a fiatalokkal, utánpótlással való foglalkozás. Az elmúlt 5 évben a BHG úszóinak száma szerencsésen gyarapodott és a tájékozódási búvárúszás űzésében és sportágfejlesztésben is megmártóztunk a csapattal közösen. Az utóbbi 10 évben aktív résztvevője és szervezője voltam az országos bajnokságoknak. Kiemelkedő esemény volt ezek közül a 2018-as; 2022-es Európa bajnokság, amelynek szervezésében és lebonyolításában egyaránt aktívan részt vettem. A szakmai tevékenységemet jelentősen segítette, a 2018-ban szerzett első és 2023-ban szerzett második diplomám. Úgy gondolom, hogy az évek során a többféle rendezvény és irodai munka alatt szerzett tapasztalatomat tudnám kamatoztatni Önöknél ebben a pozícióban. Remélem, hogy az elvégzett medencetéri, közösségfejlesztési, illetve alázatos hűségem a sportághoz meggyőzi Önöket arról, hogy alkalmas vagyok jelöltként a pozíciók valamelyikére és lesz lehetőségem személyesen is bizonyítani.

Gurisatti Róbert

Tisztelt Választók

Gurisatti Róbert vagyok.1976-ban születtem Dunaújvárosban. Édesapám az akkori dunaújvárosi Dunai Vasmű Búvárklub edzője volt. Mindkét testvérem is űzte ezt a sportot, így én is itt kötöttem ki.  Sportolóként uszonyos úszásban, tájékozódási búvárúszás szakágakban 8x nyertem Világ és Európa bajnoki címet. Feleségem szintén búvárúszó volt többszörös Világ-Európa Bajnok.  2001-ben lettem UEF búvároktató. Azóta Instructor Trainer szintet értem el. A mai napig kb 350-400 regisztrációt adtam le. Foglalkozom víz alatti fotózással is, több dobogós helyezést értem el kompakt kategóriában. Sportolóként a tavalyi évben belekóstoltam a víz alatti hoki szakágba, ahol az Egerben megrendezett Európa Bajnokság szenior csapatának tagja lettem. Munkám során több esetben dolgoztam ipari búvárként.

2016 év elején megalakítottuk feleségemmel a Búvársuli Sportegyesületet. Hét év alatt a versenyzőink, Világ- és Európa bajnoki, több országos bajnoki címet szereztek uszonyos úszás és tájékozódási versenyeken.

Nagyon sok tapasztalatom, kapcsolatom van mind a sport, az oktatás  és a munkabúvárkodás kapcsán   a szövetségen belül,valamint búvárklubokban amit arra szeretnék használni, hogy segítsem a Magyar Búvár Szakszövetség munkáját.       

McMenemy Márk

A nevem McMenemy Márk, 1975.07.29.-én születtem Budapesten, ám hamarosan az Egyesült Királyságba kerültem magyar édesanyámmal és brit édesapámmal. Ez az időszak rendkívül meghatározó volt számomra. Különösen a BBC-n sugárzott Attenborough és Cousteau filmjek hatottak rám. Egészen kis koromtól lenyűgözött a víz alatti világ. Annyira, hogy sokáig az volt a tervem, hogy tengerbiológus leszek, de mivel időközben anyukámmal visszaköltöztünk Magyarországra, egy tenger nélküli, vasfüggöny mögé zárt országban ez nem tűnt reálisnak. A víz alatti világ iránti rajongásom azonban megmaradt! Sajnos 40 éves koromig kellett várnom rá, hogy elvégezzem az első búvártanfolyamom. Azóta viszont nincs megállás! Amikor csak tehetem (sajnos nem annyiszor, mint szeretném) merülök. Jelenleg CMAS**, SSI Advanced és Molcsanovs Freedive képzéseim vannak.

A búvárkodás iránti rajongásomon túl is úgy gondolom, hasznára lennék a Magyar Búvár Szakszövetségnek. Közel 30 éve tevékenykedem kommuniációs területen. Öt évig voltam reklámszövegíró és kreatív, majd televíziós és rádiós szerkesztő, műsorvezető, néhány éve pedig a saját márkámat, a kert TV-t építem, aminek jelentős része az emberek megszólítása és elérése. Közel 280 000 Facebook követőnk és 140 000 Youtube feliratkozónk és összességében több millió megtekintésünk talán igazolja, hogy valamit jól csinálunk. Munkámból, hátteremből és személyiségemből kifolyólag a kreativitás és újító szellem mindig központi szerepet töltött be az életemben. Azt vallom, hogy mindent meg lehet oldani, csak kell hozzá egy jó ötlet. Ezek a képességek biztos, hogy a szakszövetség számára is hasznosak lehetnének, hiszen annak ellenére, hogy ma hazánkban több tízezer ember kapcsolódik a búvár hobbihoz vagy sporthoz, mégis igen kevesen tudnak a Magyar Búvár Szakszövetségről. Ideje lenne, hogy ez változzon! Azt gondolom, hogy abban is egyetérhetünk, hogy ma az egyik legfontosabb és legtöbb embert érintő kérdés, a környezetünk védelme. A magam részéről évek óta igyekszem ezt a szemléletet népszerűsíteni a műsoraimban és videóimban, mind természetvédelmi akciók keretében, ha szükséges. Ebben az új világszemléletben a Magyar Búvárszakszövetségnek is volna szerepe, hiszen a jövő – sőt már a jelen – legfontosabb eleme a VÍZ. H2O nélkül nincs jövőnk, így annak védelmére egyre nagyobb hangsúly kerül majd. Mi búvárok pedig konkrétan vízben utazunk! Ebből kifolyólag központi szerepe lehetne a szövetség kommunikációjában minden víz védelmével kapcsolatos tevékenység. Hátteremből kifolyólag ebben is a szövetség hiteles segítője lehetnék. Személyemmel a Magyar Búvár Szakszövetség egy agilis, kreatív, barátságos és kooperatív emberrel bővülne, aki a versengésnél és harcnál sokkal hatékonyabbnak tartja az együttműködést. Hiszen minden jól működő rendszer alapja a szimbiózis.

Papp Gábor

2020-2024      A Magyar Búvár Szakszövetség elnök

2021-2023      CMAS Elnökségi tag

2024                Magyar Búvár Szakszövetség elnökségi tagjelölt

 

Elvégzett feladatok

Sok nehezítő körülmény adódott az elmúlt négy évben – többek között koronavírus járvány, karantén időszak, energiaválság, háború zajlik Ukrajnában – ami a búvársportokat és az MBSZ tevékenységét direkt módon is érintik.

 

A 2020-ban meghirdetett programok egy részét megvalósítottuk, egy részét elkezdtük, egy része még várat magára.

  • Sikerült jó kapcsolatot kialakítani a Sportirányítással és a sportszakmai szervezetekkel, köztestületekkel, sőt mivel a munkám is a sporthoz kötődik (Sport Forum Hungary nemzetközi konferenciák 2022 és 2023, Sport&Move szabadidősport platform, NSÜ projektek), így ez tovább erősítette az MBSZ szakmai renoméját
  • Az MBSZ arculatában megújult, ami nem csak egy logó cserét jelent, hanem egy dinamikus és ambíciózus Szövetség képét és attitűdjét is szimbolizálja
  • 2020-2023 között minden évben több nemzetközi és hazai versenyt szervezett az MBSZ
  • 2024-ben nehéz örökség részeként az MBSZ elmúlt 55 évében a búvárkodásért és a búvársportokért kimagasló munkát végzett búvár szakembereket és egyéniségeket díjaztuk az „55 éves MBSZ Gálán” – közel 150 résztvevő
  • Az MBSZ a nehéz években pénzügyileg átláthatóan és stabilan működött, a jó gazdálkodásnak köszönhetően az elhúzódó nehezebb likviditási időszakok is megoldottak voltak

Még ránk váró legfontosabb feladatok:

  • A Magyar Búvár Szakszövetség működésének reformja, beleértve az Alapszabályt, működési szabályzatot, az Elnökséget (létszám, feladatok, felelősség), szakbizottságok működését, CMAS kollégiumot, CMAS oktatás üzletfejlesztését, operatív működést
  • Honvédséggel és a rendvédelmi szervekkel szakmai együttműködések, képzések
  • búvársportok sportági fejlesztése, az utánpótlás erősítése, ezen belül különös figyelemmel a diáksportre és a fogyatékos sportra
  • szabadidős búvárkodás fejlesztése – regisztrációk, képzések
  • többletforrásokhoz megteremteni az alapokat – elsősorban a szponzorok korszerű kiszolgáláshoz kell sokat fejlődnünk
  • környezetvédelem és társadalmi felelősségvállalás, a fenntarthatósági értékek megértése és bevezetése
  • egység és összefogás – a még megmaradt ellenétek felszámolása, a fair együttműködések megteremtése
  • digitalizáció

 

Az MBSZ elnöki pozícióját a jövőben saját döntésem alapján nem tudnám vállalni, így a 2024-28-as ciklusban Elnökségi tagként szeretnék speciális, de nagyon fontos projekteken a Magyar Búvár Szakszövetségért dolgozni.

 

BIO

52 éves vagyok, 3 felnőtt fiam van

közgazdász, angolul jól beszélek

Több évtizede vagyok sportoló, több korosztályban is szereztem bajnoki címeket uszonyos úszásban, majd tájékozódási búvárúszásban, voltak válogatott szerepléseim, érmeim, helyezéseim. A búvárúszást 1995-ben hagytam abba, de a sport továbbra is az életem része maradt, a szabadidősport több sportágában azóta is aktív vagyok: úszom, futok, kerékpározom, triatlonozom, síelek, snowboardozom és golfozom. Szenior korosztályokban versenyzek, igazolt versenyző vagyok két sportágban is.

 

EGYÜTT A BÚVÁRSPORTÉRT!

Szathmári Zsolt

1986 -1997 Tűrr István Műszaki ezred, Felderítő század. Búvár állomásparancsnok. Hivatásos katonabúvár oktató, közel 1000 katonai búvárt képzése. 1996 óta CMAS *** búvároktatói minősítéssel rendelkezem.
Szakbúvár oktatóként: zártruhás, hidegvízi, éjszakai, roncs I-II, folyóvízi, sisakos, jégalámerülő, mélymerülő, gyermek búvároktató, haladó nitrox oktató  hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő búvároktató
A búváriskolám, a Szatya Búváriskola a Magyar Búvár Szakszövetség által elismert iskola. www.szatya.hu.  2003 óta veszek részt felkérésre a CMAS Búvároktatói Tanfolyam gyakorlati oktatásain, vizsgáztatásain. 2004-ben búvárúszó és uszonyos úszó Sportoktatói minősítést szereztem. 

A  2006 ban megalakult Havária Közhasznú Egyesület elnöke és alapítója, melynek fő tevékenységi köre működési területén az élet és anyagi javak mentése, közreműködés ár és belvízi védekezésben, illetve a térség vonatkozásában vízi balesetek megelőzése és vízi, illetve búvár mentések.

2019 -évben meg alakítottam az ERDI Magyarországot, majd Havária egyesület bázisán került kialakításra az ERDI /Nemzetközi Magyar Katasztrófavédelmi Búvár Kiképző Központ/, ahol a katasztrófa védelmi hivatásos és önkéntes búvárok egységes kiképzése és felkészítése történik.

2021év  töl. Vezetem a Katasztrófavédelem a TEK, a Magyar honvédség, valamint iparibúvárok ERDI búvár átképzését.

2021év vezetésemmel létre jött a nemzetközi ERDI árvíz védekezési szakbúvár képzés alapjai és oktatási anyagai majd a Floridai ERDI központtól megkaptuk az engedélyt az ERDI árvíz védekezési szakbúvár oktatásra igy én lettem az első Európai Árvízi szakbúvár oktató.

A hableány hajó tragédia mentési tapasztalatai hatására 2022 évben létre hoztam az ország első hajó imitációs búvár kiképző konténerét melyben elkezdődnek a mentő búvárok folyóvízben zártérben történő szakbúvár képzései.

2023 év ben nagy sikerrel vezetésemmel 1 éven keresztül megvalósult a Magyarország első rehabilitációs búvároktatási programja, mozgássérült vak látássérült down szindrómás betegek rehabilitációja.

Búvár oktatási és mentési tevékenységét számos helyről elismerték, ezekből a legfontosabbak az alábbiak:

2007 Lakosság védelméért érdemrend,

2009 Baja kistérség katasztrófavédelméért elismerés

2009 Év szakbúvár oktatója MBSZ

2017 Magyarország szolgálatában a biztonságért Díj

2019 BM Magyarországért Rendkívüli Helytállásért Arany fokozat,

2020 Szent Flórián Érdemrend

Török László

Török László, három csillagos CMAS búvároktató vagyok. 1981. augusztus 7-én születtem, Pápán. Aszódon élek feleségemmel és két kisfiammal.

Tanulmányaimat Pápán végeztem, majd érettségi után, a katonai pályát választottam hivatásomnak. 2000 júniusában végeztem a Budapesti Katonai Szakképző Iskola és Kollégiumban. Első beosztásomat Szombathelyen kaptam, itt 2003 szeptemberéig szolgáltam, amikor egy éves ciprusi külszolgálatot vállaltam. A külszolgálat során ismerkedtem meg a szabadidős sportbúvárkodással, amely azonnal a szenvedélyemmé vált. Hazatérve Győrben folytattam a katonai pályámat, szabadidőm jelentős részét pedig merüléssel töltöttem. 2006 márciusától újabb egy évet töltöttem Cipruson. Ezt követően merült fel, hogy a szenvedélyt összekössem a hivatással, így jelentkeztem az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredhez, tűzszerész-búvár beosztásba. Azóta is az alakulatnál szolgálok, jelenleg a tűzszerész-búvárok kiképzéséért felelek.

Az ezrednél töltött idő alatt I. osztályú tűzszerész, valamint Mester búvár minősítéseket értem el. Részt vettem számos nemzetközi búvárgyakorlat megszervezésében és levezetésében. 2011-óta vagyok tagja az MBSZ CMAS Oktatói kollégiumának. Folyamatos kapcsolatban állok szabadidős sportbúvár oktatókkal, ipari búvárokkal, valamint a Magyar Honvédség és a társszervek búvár állományával.

Munkám során a biztonságos feladat végrehajtás mellett, a fejlődést, valamint az együttműködést tartom a legfontosabbnak.

Felügyelő bizottság elnöki posztjára jelöltek

Balázs Péter

Balázs Péter vagyok, 48 éves, búvárként – tájékozódási búvár sportoló és inaktív CMAS oktató, civilként – biztonságtechnikai mérnök, szakközgazdász. Nagyberuházások épületvillamossági koncepcióinak előkészítésével, tervezésével, illetve ellenőrzésével foglalkozom.

Gyerekkorom óta az életem szerves része a búvárkodás, illetve a búvársport. Amphorásként itt, köztetek nőttem fel. Büszkeséggel tölt el, hogy közületek sok mindenkinek még ugyanúgy a ”kisfiam” vagyok aki 30-35 évvel ezelőtt voltam. Sportpályafutásom alatt uszonyos úszásban ötször, tájékozódási búvárúszásban 28 alkalommal képviselhettem Magyarországot. Egyszer állhattam fel Világjátékok dobogójára, tájékozódási búvárúszásban 10 világbajnoki és 24 Európa-bajnoki címet szereztem. CMAS Tájékozódási Búvárúszó szakbizottság tagja vagyok.

Az MBSZ életébe 2002-ben kapcsolódtam be, először ellenőrző bizottsági-, majd később elnökségi tagként. 2011 óta töltöttem be a Sport Alelnöki pozíciót, melyről 2019-ben mondtam le, mert úgy láttam, hogy a célkitűzéseim, sportszakmai munkám az adott szituációban nem volt folytatható tovább. 2020-204 között az elnökségi tagként tevékenykedtem.

 

Munkám és sportolói pályafutásom során megszerzett tudást, tapasztalatot felhasználva szeretném rendszerszemléletű és integráló munkámmal segíteni az MBSZ új elnökségének munkáját.

Richter Miklós

Felügyelő bizottsági tagságra jelöltek

Bartos György

A nevem Bartos György, 1974.08.09-én születtem Győrben. Végzettségeimet tekintve faipari mérnök és általános műszaki mérnök vagyok, amely szakok mindegyikét közgazdasági, kereskedelmi és marketing alapszakon teljesítettem kiváló eredménnyel.

A búvárkodást, mint sportot 1991-ben ismertem meg és azóta is a Győri Búvár Sportegyesület tagja vagyok.

Hosszú éveken keresztül az ellenőrző bizottságának elnökeként tevékenykedtem a klubban, jelenleg pedig gazdasági elnökhelyettesként koordinálom az egyesületi mindennapokat.

Munkámat tekintve a területi közigazgatásban dolgozom középvezetőként, ahol a legnagyobb forráskerettel rendelkező Európai Uniós Operatív program támogatási és kifizetési kérelmeinek ügyintézését, szakmai ellenőrzését végezzük. Milliós és többmilliárd forintos pályázati projektek költségvetésének tervezetét, majd a műszaki-szakmai tartalom megvalósulását és pénzügyi elszámolását, továbbá könyvelését ellenőrzöm a mindennapi munkám részeként, így nem okoz gondot átlátni a bizonylatokat/számlákat és a mögöttük lévő, megvalósult tevékenységeket sem. Naprakész információkkal rendelkezem a könyvelést és az elszámolást érintő jogszabályi feltételekről és a pályázatok pénzügyi elszámolásának feltételrendszeréről.

2016-tól a Győri Búvár Sportegyesület felnőtt, uszonyosúszó versenyzőinek versenymenedzseri feladatait is ellátom, így a hobbi és az iparibúvár tevékenységek mellett a versenysport adminisztratív oldalát is megismerhettem.

A fent említett tapasztalataimat szívesen fordítanám arra, hogy a hazai búvársport minden szegmense méltó fényében tündökölhessen, ragyoghasson, amelyhez nélkülözhetetlen a pontos elszámolás és a megfelelő számviteli, pénzügyi és törvényességi felügyelet.

Kérem, támogasson bizalmával és szavazatával!

 

Fejes László

CMAS 3csillagos búvároktató .

1980 óta búvárkodom.1982.től,17 évig,a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság Búvárszolgálatánál dolgoztam,merülő búvár,és merülésvezető beosztásban.

1992.évi megalakulásától,elnöke vagyok,a St.Flórián Búvár Sportegyesületnek,és vezető oktatója,az egyesület BÉKA Búvár Iskolájának.

1-2 csillagos búvároktatói minősítésemet,1994.évben,az első Magyarországon megtartott CMAS búvároktatói tanfolyamon szereztem.

1997.évtől részt vettem,a MBSZ Technikai Bizottságának munkájában,majd két cikluson keresztül tagja voltam .Ebben az időben,aktívan tevékenykedtem,az oktató képzésben is.2007.évben,a Technikai Bizottság,3 csillagos oktatói minősítéssel ismerte el tevékenységemet.

Már kettő ciklusban dolgoztam a MBSZ Ellenőrző Bizottságának tagjaként.

Ellenőrző bizottsági tag jelöltségem elfogadom,és megválasztásom esetén,legjobb tudásom szerint újra szívesen részt veszek,a szövetség munkájában.

Hofmeister Aliz

A búvársporttal 2011-ben ismerkedtem meg, amikor elmentem az első uszonyosúszó edzésemre, a Csepel Búvár SE-hez. 2014-ben tájékozódási búvárúszó válogatott lettem, ahol 2022-ig erősíthettem a magyar csapatot 8 Európa-Bajnokságon.

Időközben a versenyzésbe fektetett energiámat edzői tevékenységben folytattam mind uszonyosúszás, mind tájékozódási búvárúszás területén a Kétéltű SE csapatában.

2021-ben lediplomáztam sportszervező alapképzésen, majd folytattam tanulmányaimat sportmenedzser mesterképzésen, amit 2023-ban sikeresen elvégeztem.

Megtiszteltetés a felügyelő bizottsági tagi jelölés, 5 éven keresztül tanultam alap- és mesterképzésemen a sport hátterét, így minden téren teljesen felkészültnek érzem magam a munkához.